Feri karácsonykor

Meg kell mondanom, hogy közel három évnyi nélkülözés után egy marék holt-tengeri fürdősóval illetett forró vízzel teli fürdőkádból nézni a netflixet az egyik legjobb karácsonyi ajándékom. És bár ez pusztán ideiglenes állapot, az effajta ünneprontó nüanszokra az ember sose ma gondoljon. Kövesse Scarlett anyánk (a háborúra vonatkoztatott) tanácsát, és gondoljon rájuk holnap.
Közel két hónapja, hogy elköltöztem Hollandiából, és egyelőre nem érzem az eszement eufóriát, ami a kultúrsokk természetes első fázisa volna ismeretlen országba való költözéskor, pedig készültem rá, mert féltem tőle, hogy itt is beüt majd (persze nem annyira az eufóriától féltem, hanem a második fázistól, mert kell a fenének megint egy fél év depresszió). Egyelőre azonban úgy látszik, a félelem alaptalan volt, mert pusztán nyugodt vagyok és jól érzem magam. Lehet persze, hogy itt messze nem érzem magam annyira idegennek, mint Hollandiában, tekintve, hogy ezt a kultúrát azért sokkal jobban ismerem, és bár az eltérések itt is szembetűnőek, az élet apró dolgai itt barátságosan visszakacsintanak a helyes irányba nyíló ablakokból, a sarki éjjel-nappaliból, a sütővel általában felszerelt konyhából és persze a fürdőkádból, ami sem kuriózumnak, sem luxusnak nem számít errefelé.
Ettől persze a kezdeti nehézségek még nincsenek kevesebben (szerencsére azonban volt tapasztalatom számítani rájuk, úgyhogy sokkal kevésbé leptek meg). A 22-es csapdája típusú bürokratikus rendszer, ami nélkül hivatalosan nem létezel itt is nevetve várt: nyiss bankszámlát, és bérelj lakást hivatalosan, ha mobil előfizetést akarsz, de mutasd be a lakásbérleti szerződésedet és a telefonszámodat, ha bankszámlát akarsz nyitni. Ha lakást szeretnél bérelni, mutasd be a telefonszámodat és a kredit riportodat, de a kredit riportodat csak helyi bankkártyával lehet kifizetni és regisztrált lakcímet is kérnek hozzá. Szerencsére (úgy tűnik), minden országban akad rés a pajzson, és kellő mennyiségű próbálkozás után legalább az egyik feltétel megpuhul, így az ember gyereke beszivároghat a rendszerbe. Így aztán röpke három hét alatt lett bankszámlám, bankkártyám, telefonszámom (igaz, egyelőre még csak feltöltős) és kredit riportom. Lakásom egyelőre nincs, az nagyon nem egyszerű errefelé (plusz tudjuk, hogy milyen válogatós vagyok, és igazán nem szeretnék még egyszer abba a helyzetbe kerülni, mint legutóbb).
Az első hónapot szükségből egy airbnb-n keresztül kibérelt szobában töltöttem, a város legrosszabb hírű kerületében, egy néhai lakótelepből lett kilencemeletes diákszállás egyik lakásában, ahol rajtam kívül két kameruni fiatalember lakott, akik kevésbé beszéltek angolul, mint én hollandul, viszont eszement büdöseket főztek és nagyon hangosan kommunikáltak a földijeikkel, akik szintén idejöttek egyetemre járni. A hangos kommunikációt (nagyon furcsa akcentussal ordítunk franciául) az európai fülnek szokatlan zajok tarkították: a fiatalok viszonylag gyakran kurjongattak (vagyis inkább hujjongtak, mint a maykárolyi indiánok, meg Xéna, a harcos hercegnő), valamint tapsoltak és/vagy a térdüket csapkodták, a jó ég tudja, miért, talán, hogy a beszélgetőpartnereik ne aludjanak el. Sajnos a szememmel nemigen tudtam megfigyelni a viselkedésüket, mert amint megjelentem közöttük a konyhában valami hihető indokkal (kávét csinálok, turkálok a hűtőben, de nem találom, amit keresek stb.), mindig elhallgattak és kimeredt szemmel próbáltak nem bámulni a kis nagy emberre, aki manapság nem úgy néz ki, mint Dustin Hoffmann, hanem mint én a 165 centimmel és a 140 kilómmal.

Őrjítő ez a lakótelep, ahol lakom veled!

Szerencsére az exem helyi ismerősének a kollégája kisegített az egyre kényelmetlenebb helyzetből, és átadta a lakását egész decemberre ingyen, mivel ezt a hónapot az anyaországában tölti, és egyrészt keresett valakit, aki vigyáz a lakásra, másrészt meg utcát-szobrot-teret neki, amiért ezt így, most, és nekem. Így adódott tehát az ideiglenes fürdőkád.
De visszatérve a karácsonyra: sajnos nem sikerült fedeles jénai tálat szereznem időben, úgyhogy a rakott krumpli ugrott (pedig elmásztam a világvégére, a magyar boltba parasztkolbászért meg füstölt szalonnáért), úgyhogy a mai menü rizseshús lett. Már túl vagyok a tradicionális Ózon meg a Reszkessetek, betörőkön, a magamtól karácsonyra kapott Until Dawn felénél tartok (igen, nem bírtam ki és magam után küldettem az egyik barátommal a PS4-emet két hete), már megnéztem az összes werkfilmet és az első két részt az exemtől kapott Indiana Jones-összesből, és alig várom, hogy az új ismerőseim, akiket itt sikerült összeszednem, visszajöjjenek a karácsonyi családlátogatásból. Addig is, ha valaki nem bírna magával, nyugodtan küldjön beiglit, akár nagy mennyiségben is. Meg töltött káposztát. Szaloncukor nem kell.
Az év hártalevő részében érezzétek magatokat istenien, a jövő évetek meg legyen hasonlóan isteni. Az enyém minden bizonnyal az lesz, mert végre megérkeztem, itt vagyok Berlinben. Yippie! :)

Berlin fölött az ég