Feri remekül beszél angolul

Szinte minden ismerősöm azzal biztatott, hogy nem kell tudnom hollandul, Amszterdamban úgyis mindenki beszél angolul. Én azért a biztonság kedvéért vettem egy útiszótárat, amiben olyan nélkülözhetetlen kifejezések vannak, mint:

— Ik zing in eer koor.
— Krijgen vijfenzestigplussers korting?
— Haalt u de chef maar.

Bár a szótár kényelmesen elférne a zsebemben, természetesen rendszerint otthon felejtem, úgyhogy sok értelme nem volt megvenni, hacsak az nem, hogy szem- és fültanúja lehessek, amint Árpi kissé illuminált állapotban mondatokat olvas fel belőle, amikre egy Vidor nevű szabadkai fiú (aki csak ért magyarul, beszélni nem beszél, helyette viszont jól beszél szerbül, spanyolul és – ez történetünk szempontjából fontos – németül, mivel Bécsben él) csaknem folyékonyan válaszol németül.

Kicsivel később — szilveszterkor — ugyanez a fiú meglepte a társaságot két csomag ónfigurával, amiket gyertya felett egy kanálban meg kell olvasztani, majd hirtelen hideg vízbe mártani, amitől új alakot vesznek fel. Néhányat sikerült teamécses fölött (halálraítélt öngyújtók áldozatával kiegészítve) megolvasztani, de úgy tűnt, ehhez tényleg inkább gyertya kell, szóval a maradék itt ül a polcomon és arra vár, hogy gyertyát vegyek. Mindenesetre nagyon kedves ötlet volt. :)

Szóval, hazafelé jövök a munkából, a szótáram a polcon penészedik, és arra gondolok, hogy itt az ideje kipróbálni a sokat emlegetett félkész vacsorát, amin ugye a hollandok élnek, amikor épp nem tradicionális holland menüt esznek, ami kimerül a krémleves+szendvics kombóban. (Nem csoda, hogy nem dagadt egy se.) Bemegyek a helyi teszkóba, vagyis a Jumbóba, és nézem a dobozokat. A hetvenféle félkész kaja nagyjából ugyanúgy néz ki, a dobozba nem nagyon látni bele, a feliratok mind hollandul vannak.

Végül szerencsére találtam egy dobozt, amin kevés felirat volt és sok celofán, és nyilvánvaló volt, hogy panírozott hal néz vissza belőle. Vagy panírozott valami, legalább.

Utána pedig elmentem a városházára, ahol az utolsó angol felirat a bejárat fölött van, bejáratból viszont van neki öt, az egyik például közvetlenül az operaházból nyílik. Amikor a recepción elmagyarázták, hogy hányszor kell jobbra és balra fordulni, hogy eljussak a recepcióhoz, akkor azért eszembe jutott A halál útvesztője Philip K. Dick-től. Minden ajtó fölé gondosan kiírták, hogy mi rejlik mögötte, nem beszélve a számtalan monitorról, amikről információk garmadáját lehet leolvasni – hollandul. Szerencsére a nem-értem-a-nyelvet-frász mindig véget ér, amikor élő ember kerül a folyamatba, a hollandok tényleg mind beszélnek angolul.

Szóval nincs mese, ha legközelebb a városházán járok (a jövő héten) megkérdezem, hogy hol lehet jelentkezni a bevándorlóknak tartott nyelvtanfolyamra. Addig is: goedemiddag!