Anyám egyik kapitális tévedése az volt, hogy az otthon ott van, ahol az ember szülei laknak. Nyilván azért hitte így, mert ő sose lakott a saját szüleivel. Meg mert egy csomóan ebben a tévhitben élnek. Egyszer, amikor még csak tervezgettem, hogy külföldre költözöm, a nővérem megkérdezte, hogy miért gondolom, hogy az effajta gyökértelen élet jó lehet? Már akkor sem értettem, mire gondol. Mi az, hogy gyökértelen élet? A gyökereim, köszönik szépen, nagyon jól vannak, itt cipelem őket magammal. Csak a cserépből léptem ki. Az pedig – ha már növényként aposztrofáljuk magunkat – igenis figyelemre méltó eredmény.
Három hete lakom Amszterdamban, de a munkából már hazamegyek, az otthoni gépemen írok blogot, és legközelebb már nem haza, hanem Magyarországra készülök menni. Az otthonom ugyanis – bármily meglepő, tenyérbemászó vagy akár nevetséges gondolat ez – ott van, ahol lakom. Én teszem azzá, a szennyesruhás zacskómmal, a koffeinmentes kávémmal, a reggeli erekciómmal.
Ma este pizzát rendeltem a helyi netpincéren keresztül. Közben kimosott a mosógép, kivittem a szemetet, a tévében az egyetlen értékelhető helyi adón a Szerelmi bájital ment, én pedig halálosan otthon éreztem magam, és elégedetten szívtam a cigarettát a teraszon.
A barátaim ugyanott vannak, ahol eddig is: a számítógépem képernyőjén. Kicsit ritkábban látjuk egymást élőben, igaz, de ettől még nem érzem magam idegenben. Az angol eddig is jelentősen ott volt a hétköznapjaimban, most csak annyi a változás, hogy angolul beszélek és magyarul csetelek; eddig ez nagyjából fordítva történt. Telefon, skype, facetime itt is van, kaját ugyanúgy vehetsz a boltban, a busz meg a villamos elvisz, ha van jegyed, szóval a változás mértéke sokkal kisebbnek tűnik, mint amekkorának Magyarországról látszott. Persze, tudom, a hat hónap a kritikus idő, és most még fekete-fehérben látok, de az otthonról alkotott véleményem nem itt alakult ki, itt csupán megerősödött.
A cicáim persze nagyon hiányoznak. :) Meg az is, hogy bármikor összefuthassak a barátaimmal. És hiányzik a kényelmes lakás, Kristófé, ami négy éven át a legszebb otthonom volt, de ami igazán fontos volt belőle, azt elhoztam magammal.
És igen, a túró rudi meg a sültkolbász is hiányzik egy kicsit azért, de biztosan találok itt mást, amit szintén kedvelhetek. Mert nem csak a hazai jó. Az itthoni is.
Minden zugocska, amelyet szeretünk, egy világ a számunkra. (Oscar Wilde) - legyen neked egy zugocskád Amsterdamban - is! :)
ReplyDeleteaz otthonteremtés szerintem az egyik legizgalmasabb történet. minden, ami már megszokott, kényelmes ugyan, de unalmassá vagy elcsépeltté válhat. az otthonoknak van egy olyan jellemzőjük, hogy egy ideig alakíthatóak, aztán befagynak, egymásra rakódnak a dolgok (nem [csak] a szennyesre gondolok), és utána csak nagy energiákkal változtathatók meg újra. mint egy személyiség. viszont az otthont könnyebb kicserélni, vagy felszámolni, és újrakezdeni, és minden alkalom egy újabb lehetőség arra, hogy hasonlítson ahhoz az ideálishoz, amit az ember elképzel magának. és talán egyre kompaktabb, egyszerűbb, letisztultabb, világosabb lesz. és ez talán az ember személyiségére is visszahat.
ReplyDelete