Szóval az utóbbi időben láttam egy csomó filmet, volt köztük néhány felejthető, meg egyenesen rossz darab, azokról nincs értelme írni. A jó filmek (nem sorrendben, hanem ahogy most épp eszembe jutnak) ezek voltak:
PRIDE (Büszkeség és bányászélet)
(2014) — Matthew Warchus
Előre bocsátom, hogy a magyar cím (azon felül, hogy végtelenül erőltetetten hozza a szokásos magyar prolikreatív címadást, mivel még mindig nem sikerült felfogni, hogy a cím a mű része és nem önmegvalósító műhely) roppant félrevezető. Ha ezzel a címmel hallottam volna először a filmről, valószínűleg átfutottam volna rajta és talán soha nem nézem meg.
Kár lett volna. A Pride ugyanis abba a minőségi kategóriába tartozik, mint a The Full Monty (Alul semmi): félreérthetetlenül brit, szívmelengető, könnyedén szerethető, de semmiképpen sem felszínes utazás a 80-as évekbe, nagyszerű színészekkel, életszerű dialógusokkal és intelligens humorral megtöltve.
Ja, és jó látni Dominic Westet elszakadni végre az akcióhős-klisétől. :)
FOUND.
(2014) — Scott Schirmer
Ez a film igen gyorsan bekerült az öt legbetegebb film, amit valaha láttam nevű kategóriába, Jennifer Lynch Chained-je, Pascal Laugier Martyrs-a (Mártírok), Pasolini Salò-ja és Miike Takashi Koroshiya 1-je (Ichi the Killer) mellé.
Ez nem egy könnyű vasárnap délutáni slasher (pedig a plakát alapján ezt is gondolhatnánk), hanem elképesztően nyomasztó, brilliáns pszicho-horror. Valószínűleg soha többé nem fogom megnézni (ezt sem), de mindenkinek, aki bírja az ilyesmit, ajánlom majd.
EXTRATERRESTRE (A földönkívüli)
(2011) — Nacho Vigalondo
Ez a második zseniális Vigalondo-film, amit láttam (az első a hasonlóan remek Los cronocrímenes (Időbűnök) volt, és be van tervezve a tavalyi Open Windows is, és ha az is ilyen jó, akkor rajongó leszek).
Hozzá kell persze tenni, hogy nekem a gyengém az ilyen kevés szereplős film, amit színpadon is el tudok képzelni, és ez nagyon olyan, csakúgy, mint Byrkit Coherence-e és a másik nagy kedvencem, Schenkman tökéletes The Man from Earth-je (Az őslakó).
(2013) — Marco Berger
Nem ez a kedvenc Berger-filmem, az a Plan B (B terv), de ez is nagyon jó.
A rendezőtől elvárhatóan igen lassú, kevés dialógussal, elemelten ábrázolt, nagyon intim film.
(2014) — Evan Goldberg, Seth Rogen
Ezt a filmet azért néztem meg, mert úgy éreztem, hogy elvből végig kell ülni, akkor is, ha nem érdekel, mert ugye a mániám a freespeech, különösen a művészet területén, szóval nehogymár ne nézzek meg egy filmet, ami miatt terrorcsoportok fenyegetik be a gyártót.
Őszinte meglepetésemre remekül szórakoztam. A fingós vígjátéknak induló film csakhamar stílusos és néhol kifejezetten okos komédiává virágzott. Az észak-koreai vezért játszó színész brilliáns. James Franco meg hát James Franco, na.
WHAT WE DO IN THE SHADOWS
(2014) — Jemaine Clement, Taika Waititi
Teljesen el vagyok képedve magamtól, én, aki szinte soha nem nézek vígjátékokat, már a másodikat ajánlom. Ráadásul a vámpíros filmekért sem vagyok oda, én mindig a farkasembereknek drukkolok (kivéve a Twilight-sagában, ahol a fő farkasember nem emberré, hanem malaccá változott vissza folyton).
Ez a film cuki, vicces és egyetlen másodpercig sem veszi magát komolyan, amitől nekem az volt az érzésem, hogy tök jó, szórakoztam egy jót, aztán ennyi elég is volt, ez olyan egyszernézős dolog. De most tervezem újra megnézni, mert rájöttem, hogy annál azért jobb, minthogy csak lehúzzam a wc-n. Szóval még nem döntöttem el, hogy mennyire jó ez igazából, de az biztos, hogy élvezetes volt elsőre, és ezek szerint maradt benne annyi, hogy még egyszer meg akarjam nézni.
GETTING GO, THE GO DOC PROJECT
(2013) — Cory Krueckeberg
Oké, most akkor tekintsünk el attól az említésre sem méltó ténytől, hogy obszcesszíve követem Matthew Campet twitteren és facebookon.
Ez a film (ami egyébként a Found.-hoz hasonlóan közösségi támogatásból készült) nem egy kifejezetten jó film. Még csak nem is kifejezetten érdekes.
Ez a film egyetlen dolog miatt került fel erre a listára (nem, nem Matthew Camp miatt): mert elképesztően hiteles. És én azt mindig nagyra értékelem.
HORNS(2013) — Alexandre Aja
Az elfelejtendő HP-éra után viszonylag könnyedén megkedveltem Daniel Radcliffe-et. Az eddigi legjobb alakítást szerintem Allen Ginsbergként nyújtotta a remek Kill Your Darlings-ban (Öld meg kedveseid), ebben a filmben meg valami egészen másfajta karaktert hoz, amiről nem gondoltam volna, hogy ez is benne van, szóval, hajrá, hajrá!
Alexandre Ajának meg a Haute Tension (Magasfeszültség) és a The Hills Have Eyes (Sziklák szeme) remake óta ez a legjobb filmje.
(2014) — Jennifer Kent
A 38. percnél (egy napfényes jelenetben) úgy döntöttem, hogy itt az ideje felkapcsolni az összes villanyt a lakásban. Többet nem is mondok. :)
(2014) — William Eubank
Emiatt a film miatt (na jó, meg a Predators miatt) megbocsátottam Lawrence Fishburne-nek a Mátrix-trilógiát.
Nem tökéletes, de jó sci-fi, láthatóan sok munka van benne.
És akkor most megyek és folytatom a filmnézést, amíg még lehet. A lista hosszú és egyre csak bővül:
A Pride-ról pont tegnap olvastam egy ismertetőt, akartam is kérdezni, hogy hallottál-e róla. (: Így, hogy írtál róla, jócskán előrébb csúszott az én listámon.
ReplyDelete