Feri iskolába megy

Tanulságos dolog megfigyelni, ahogy a teljesen értelmetlennek tűnő dolgok értelmet nyernek, amikor visszatekintünk. A csaknem másfél éven át tartó mi-a-fenét-keresek-én-Hollandiában nevű mentális (tor)túrám során nemrég kitisztult a kép, és ehhez nem kellett más (már megint), mint tenni egy lépést, hogy a változás elkezdődhessen.

A lépés annyiból állt, hogy fogtam a szomszédomtól kapott vouchert, és elhasználtam egy másfél órás találkozásra egy lengyel karrier coach-csal.

Az effajta beszélgetések általában úgy kezdődnek, hogy az ember nagy hévvel elhadarja, hogy mihez ért (ez az én esetemben helyből nehezen követhető), majd amikor a kellőképpen összezavart coach megkérdezi, hogy és pontosan mivel is szeretne foglalkozni, akkor bután néz. Hát hiszen egyértelmű, nem? Valamelyikkel! A lényeg, hogy jobb legyen, mint a jelenlegi állásom és persze fizessen egy kicsit többet. Lehetőleg holnaptól.

Velem persze egyáltalán nem ez történt, én viszonylag pontosan meg tudtam fogalmazni, hogy mit akarok csinálni; a zavart az én esetemben az okozta, hogy a nevezett tevékenység köszönőviszonyban sem volt az előzőleg felsoroltakkal.

— Emberekkel foglalkozni? — kérdezte meghökkent arccal Joanna.
— Pontosan, — válaszoltam én, kaján vigyorral a képemen szemlélve, ahogy ő megpróbálta összerakni a képet.
— A számítógépes grafikán belül? — próbálkozott tovább szegény, mire én elnevettem magam.
— Hát mondtam én, hogy nem vagyok egyszerű eset! — mondtam én. És tényleg, mert hangosan kimondva már nekem se tűnt olyan marha egyértelműnek, hogy mit is keresek valójában.

Szerencsére Joanna remek coach. Megközelítőleg tíz perccel később már ott tartottunk, hogy mennyire szerettem volna pszichoterapeuta lenni, de ez Magyarországon sehogy se volt lehetséges. Ekkor, mielőtt rátérhettem volna, hogy miért adtam fel ezt az ambíciómat, Joanna megkérdezte, hogy akkor miért nem megyek el counsellornak?

És itt nagyjából ki is tisztult minden.

Egy héttel később az Akademie voor Counselling en Coaching épületében találtam magam, ahol istenit beszélgettem a leendő tanárommal, majd a következő héten beiratkoztam. Azok a barátaim, akik régóta ismernek, cseppet sem lepődtek meg a döntésen, én pedig végre megtaláltam a hollandiai tartózkodásom célját. Szóval, ha minden jól megy, két év múlva nemzetközi képesítésű terapeutaként fogok azon gondolkodni, hogy hol nyissak praxist. És még a végén hálás leszek Hollandiának.