Feri és a tévhitek

Rendszeresen olvasom a Határátkelőt, és sajnos időnként nem tudom megállni, hogy a kommenteket is elolvassam. Ez, és Gerendás Péter búcsúlevele (meg az apósának a levele, meg a kommentek, persze) késztettek arra, hogy megírjam ezt a bejegyzést.

Úgy látom, hogy alapvetően két nagyobb és két kisebb csapatra oszlik az a társaság, amelyet összességében a Magyarország elhagyása témában véleményt nyilvánító emberek alkotnak. Az egyik nagy csapat álmodozik arról, hogy elmegy, de nem mer, nem tud, vagy azt hiszi, hogy nem tud. A másik nagy csapat maradni akar és rossz szemmel nézi a távozókat. A két kisebb csapat a távozókból és a már külföldön élőkből épül fel. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a heves nézeteltérések ellenére az első három csapat tagjai általában igen rosszul érzik magukat és nagyon határozott, bár sokszor meglehetősen alaptalan véleménnyel bírnak, amit majdnem minden esetben erős érzelmi töltéssel vágnak mindenki más fejéhez. A külföldön élők kis csapata kicsit józanabbul érvel, általában nem érzi magát rosszul, és ezzel ideális céltáblájává válik a többieknek. A rengeteg tévhit, feltételezés, spekuláció és előítélet miatt szeretnék néhány dolgot tisztázni az alábbiakban, ami a külföldre költözést illeti – még akkor is, ha magam is csak negyedévnyi tapasztalattal bírok a témában.

Ez most első olvasásra kicsit negatívnak fog tűnni, ezért hangsúlyoznám, hogy a következőkben leírtak csak a tévhitek eloszlatására szolgálnak – a teljes kép ennél jóval árnyaltabb és pozitívabb, és ha valaki elszánta magát arra, hogy egy másik országban kezdje újra az életét, kellő józansággal könnyedén át tudja vészelni a kezdeti nehézségeket.

1. „Neked könnyű.”

Amszterdamban a kerítések általában jelzésértékűek és nem nagyon érnek az ember térde fölé. Ez a méret szempontjából persze ideális volna ahhoz, hogy kolbászból készítsék őket, már persze, ha akadna jófajta kolbász, de nem akad.

A legalapvetőbb tévedés, amivel az ember a magyaroknál találkozik az, hogy az euróban kapott fizetését azonnal átkonvertálják forintra, majd összehasonlítják a saját otthoni fizetésükkel és arra a következtetésre jutnak, hogy az illető hirtelen milliomos lett. A valóság kicsit eltér ettől a marhaságtól. Ezt illusztrálandó, forintban írom le az árakat. Én magam a minimálbér több mint kétszeresét keresem itt, és ez megengedi, hogy viszonylag közel lakjak a centrumhoz, egy jó állapotú lakásban, veszélytelen környéken. Ötödmagammal. A szobáért rezsivel együtt mintegy 190 ezer forintot perkálok ki havonta, persze a beköltözéskor ennek a háromszorosát kellett, mivel kéthavi kauciót kért az ügynökség. (Egy hasonló állapotú és elhelyezkedésű 25 négyzetméteres garzonért rezsivel együtt úgy 390 ezret kérnek havonta.) A szoba – az amszterdami sztenderdhez viszonyítva – luxus módon volt berendezve, magyarul volt benne egy ikeás szekrény, egy franciaágy, egy szőnyeg és egy 32 zollos LED tévé a falra szerelve. Mivel egyáltalán nem tudom elképzelni az életemet úgy, hogy ágyból tévézek egész nap, az ágyat elvitettem, vettem legolcsóbb kanapét, íróasztalt, széket, dohányzóasztalt, komódot, szennyestartót, tévészekrényt, ilyesmit. Még két hónap és visszafizetem az összeget a banknak, mivel erre a kis kalandra csak a hitelkártyám használatával futotta.

A törvény szerint az egészségbiztosítást kötelező fizetni, és a cégek túlnyomó többsége ebben nem vesz részt, tehát mindenki a nettó béréből fizeti, én ezt kb. havi 31 ezer forintból úszom meg, ennél jobb ajánlatot nem találtam. Szerencsére a bérletemet fizeti a munkahelyem, egyébként uszkve 24 ezer forintba kerülne, pedig nem is érvényes az egész városban. Ha megelégszem az előre csomagolt, másodrendű élelmiszerekkel és elvagyok fagyasztott pizzán meg felvágotton, akkor átlag napi 3000 forintból megúsztam a kajálást. Néha persze az embernek herótja támad a silány minőségtől, és elmászik a henteshez (1 kg csirkemell kb. 3600 forint), a pékhez (fél kg jó minőségű fehér kenyér kb 900 forint), a zöldségeshez (1 pritamin kb 450 forint), neadjisten beül egy olcsó étterembe (kínai legalja allyoucaneat 1 órára 2600 forint; bolognai spagetti plusz egy szelet süti az olasz harmadosztályban 3200 forint; argentin másodosztály, sült oldalas krumplival 4000 forint). Ha utána rá szeretne gyújtani, odakint lehet, egy doboz cigaretta 1500-1800 forint körül mozog. A hollandok mértéktartóan vedelik a sört, két és fél- vagy háromdecis kiszerelésben mérik, átlag 1000 forintért. Adnak persze félliteres korsót is, 1600 forintért. Esetleg még egy finom kávé, 6-800 forint körül és az ember gyereke jól is lakott. Az igazi, jófajta éttermi árakat (mondjuk, mint Pesten a Szent Jupát) nem ismerem, olyanban még nem voltam.

Ha cipő kell, szerencsés esetben találni egész jó leértékeléseket, így egy átlagos félcipő nem 45, csak 27 ezer forintba kerül. Az edzőcipők 50 ezernél kezdődnek. Egy nadrágon kívül (C&A, 15 ezer forint) ruhát még nem vettem, úgyhogy arról nem tudok tudósítani.

Van még ugye igény kultúrára, itt van néhány ár erről a területről is. Könyv (fűzött ponyva): megjelenéstől függően 3800-7400 forint; mozijegy (sima): 3600, (3D): 4500 forint; fotókiállítás kis galériában: 3000 forint; színházjegy (nem helyre szóló): 11000 forint; operajegy (helytől függően): 14-40 ezer forint; videójáték (új): 18 ezer forint, (használt): átlag 7500 forint.

2. Biztonságos jövőkép

A kezdő munkaszerződések szinte kivétel nélkül 6 hónapra szólnak. Ha meghosszabbítanak, 1 vagy másfél éves szerződést kapsz, majd ezt ismétlik egészen 3 évig. Ezután kötelezi a céget a holland állam arra, hogy határozatlan idejű szerződést kössön a munkavállalóval. Ezzel szemben a lakásbérleti szerződés egy évre szól, amit nem lehet felbontani, magyarul: ha ki akarnál költözni, szólsz az ügynökségnek, és reménykedsz, hogy minél gyorsabban találjon a helyedre olyan bérlőt, aki megfelel neki, mivel a köztes időben neked kell fizetni a bérleti díjat. Ha egy év után hosszabbítasz, akkor életbe lép a felmondási idő, és akkor két hónapos előrejelzéssel felbonthatod a szerződést anélkül, hogy elveszítenéd a kauciót.

Persze, lehet lakást vagy szobát bérelni feketén is, jóval kedvezőbb feltételekkel, de akkor nem regisztrálhatod a lakcímedet a városházán, anélkül nem kapsz azonosítót, azonosító nélkül pedig nem nyithatsz bankszámlát, nem köthetsz biztosítást és csak feketén tudsz dolgozni.

Arról nem is beszélve, hogy a megszokott biztonságot nyújtó háttér jó eséllyel Magyarországon maradt, a barátok és a család támogatására nemigen lehet számítani, úgyhogy jó, ha az ember folyton észnél van és igyekszik megismerni és betartani a szabályokat.

3. Ha jól megfizetnék, nem zavarna, hogy aljamunkát kell végeznem.

Ez egy elég fogós kérdés. Én azon szerencsések közé tartozom, akik már külföldi munkaszerződéssel a kezükben távoztak Magyarországról. Be is voltam szarva, hogy megütöm-e majd a nyugati színvonalat. E pillanatban a válasz kettős: bizonyos értelemben nem, bizonyos értelemben pedig túlszárnyalom. Mindenféle magyarkodás meg nemzeti öntudat nélkül is azt kell mondanom, hálás lehetek Magyarországnak, mert arra kényszerített, hogy a legjobbat hozzam ki a képességeimből, folyamatosan képezzem magam, fejlesszem a kreativitásomat és a problémamegoldó készségemet, és halmozzak fel annyi tudást, amennyit csak lehet. Az persze másik kérdés, hogy a jelenlegi munkahelyem frászt kap ettől, én meg betanított munkásnak érzem magam az állandó és számomra szokatlan kontroll alatt.

Kompromisszum nélkül nem megy, és az effajta helyzet, az ekkora változás rendesen próbára teszi az ember ilyetén készségét. Negyvenévesen négy másik emberrel osztozni az otthonomon, megpróbálni megérteni a munkahelyem rigiditását és felismerni, hogy hol a helyem, és mit kapok ezért cserébe nem egyszerű. Boldog épp nem vagyok tőle, néha az agyamra megy és szenvedek, de általában azért megvagyok. Kutatni kell a lehetőségeket és kivárni, amíg nem kerülsz abba a pozícióba, ahonnan léphetsz. Mert egy multinál dolgozva is érezheted magad aljamunkát végzőnek, nem kell ehhez rögtön feketemosogatónak menni. Pedig megfizetik, a megélhetésem biztosított és bár a körülmények messze nem annyira kényelmesek, mint eddig voltak, de tudom, hogy miből fogom kifizetni a számlákat, legalább ez a para nincs. Aztán, később, majd elindulok felfelé.

Azt hiszem, erre senki sem készül fel eléggé, mielőtt elindulna, pedig talán ez a legnehezebb az egészben, hogy az elején senki vagy, és senkit nem érdekel igazán, hogy mit tudsz vagy mennyire vagy jó. Sokat kell ezen dolgozni, főleg akkor, ha az ember nem kíván beragadni a kezdeti pozíciójába, hanem legalább azt a presztizst szeretné a magáénak tudni, amit egyszer már elért. Szakmailag is, emberileg is.

Remélem, nem vettem el senkinek a kedvét a kiköltözéstől, és kicsit helyére raktam a képet. Külföldön élni nem jobb vagy rosszabb, mint Magyarországon: ez egy elképzelhetetlenül árnyalt ügy, a maga jó és rossz oldalaival együtt. Megpróbálni mindenképp érdemes, ha az ember nem érzi jól magát ott, ahol van, mert a változás minden esetben pozitív dolog. Nekem legalábbis egyelőre bejön.