English version below.
Több posztot is megírtam félig-meddig, mióta Glasgow-ba költöztem, és majd alkalomadtán meg is jelentetem őket, csak valahogy sose éreztem úgy, hogy itt az ideje. De azért egy picit összegzem, hogy mi történt, nagyon röviden.
Földöntúlian csodálatos baráti segítséggel sikerült Glasgow-ba költöznöm. Kivettem egy apró szobát Rutherglenben, ami hivatalosan nem Glasgow, de a ház három mérföldre van a belvárostól, úgyhogy gyakorlatilag mégiscsak. A körülmények nagyvonalú kompromisszumkészséget követeltek, amivel a népszerű tévhitek ellenére minden kétséget kizárólag rendelkezem. Itt tartózkodásom harmadik hónapjában szert tettem egy félállásra is (sajnálom, újabb velem kapcsolatos prekoncepciókat fogok most lerombolni), aminek a keretében brit cégeket kellett felhívnom és rávenni a vezetőséget, hogy 20-30 perces kérdőívekre válaszoljon nekem, telefonon. Ha másnak nem is nagyon, ez kifejezetten jót tett az angoltudásomnak, bár nem tartott sokáig, tekintve, hogy június közepén leépítettek, elegendő mennyiségű munka híján. Július elején pedig a szobámat is felmondták (rajtam kívül álló okokból) augusztus 17-ével.
Magyarul: nem sikerült megoldanom az anyagi helyzetemet. Csak ezt most megfejeltem egy súlyosabb depresszióval, mert Feri nem kispályázik.
Tévedtem Glasgow-val kapcsolatban?
— Nem. Két év Berlin alatt egyetlen állásinterjúm se volt, itt 5 hónap alatt volt három, az egyik helyre fel is vettek. Az élet olcsóbb, mint Berlinben, és szobát is sokkal nagyobb eséllyel lehet találni, ráadásul jóval kevesebb feltételnek kell megfelelni.
Akkor miért vagyok ismét lehetetlen helyzetben?
— Mert a nagyvonalú anyagi segítség, amit kaptam, abban segített, hogy ideérjek, de arra már nem volt elég, hogy elinduljak (és ezt tényként közlöm, nem hálátlanságból).
Mi a terv?
— ...
Na, ezért nem írok blogot egy ideje. Ha ez a helyzet valami csoda folytán megoldódik, majd írok bővebben, meg egy kicsit reménytelibben. Addig tessék türelmesen várni.
____________________________________________________________
I started to write a few posts since I moved to Glasgow, and I'll definitely publish them sometime later. It just never really felt that it was time so far. So let me just sum things up a little bit, in a nutshell.
With the otherworldly, wonderful help of my friends, I actually made it to Glasgow. I took a wee room in Rutherglen (that isn't officially Glasgow, but since the house is located 3 miles from the city centre, it practically is). The circumstances needed me to showcase high levels of compromise, which I am —contrary to popular belief— undoubtedly capable of. I've also scored a part-time job in the third month of my stay (and I must regretfully warn you that I'm going to destroy further preconceptions regarding myself here), in which I was calling British companies, trying to convince their leaders to submit to 20—30 minute long questionnaires on the phone. If anything else, it definitely did good service to my English fluency. Unfortunately, it didn't last for long, so because of lack of contracts, they let me go in the middle of June. Then, at the beginning of July, my rent was also cancelled (for reasons unrelated to me), with the 17th of August.
In other words: I failed to fix my financial situation. Only this time, I added a severe case of depression to it, because Feri is never playing small.
Was I wrong about moving to Glasgow?
— No, I wasn't. During two years spent in Berlin, I had no job interviews at all. In Glasgow, within 5 months, I had three, and one proved to be successful. The cost of living is less than it is in Berlin, and there's a much greater chance to find a room here, with lower expectations to live up to.
Then why am I in an impossible situation again?
— Because the gallant financial help I received made my moving to Glasgow a reality, but it wasn't enough to start over. (I state this as fact, not out of ungratefulness.)
What's the plan?
— ...
So this is why I haven't posted for quite some time. If this situation gets solved by some kind of miracle, I'll write more, and definitely with more hope. Until then, everyone please be patient.
No comments:
Post a Comment